Folyt. köv. / To be continued
A hajnalig tartó forgatás után nyúzottan szálltam be a taxiba. A fáradtság mégsem bizonyult erősebbnek annál az adrenalin löketnél, amit az elmúlt napok történései hoztak ki belőlem. Próbáltam összegezni, hogy mennyi véletlennek álcázott, előre kitervelt részlet során keveredtem bele ebbe a szituációba, amiből végül győztesen szálltam ki. A telefonom rezgése zökkentett ki szokásos álomvilágomból. Offoltam, úgyis csak egy újabb haszontalan e-mail, amit ráérek elolvasni, ha végre kialudtam magam. Jó tíz perce utaztunk már, mikor újra jelzett a készülék. Egy SMS jött tőled: Folyt. köv. nálam?
Lehúztam az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussak - a hajnali szellő kellemesen simogatta az arcomat. A halántékom hevesen lüktetett és furcsa kettősség ejtett a hatalmába, ami egyszerre volt mámorító és pánikba ejtő. A rádióban pont vége lett a dalnak, ezért igyekeztem a szívverésem ritmusára koncentrálni. A lámpa pirosra váltott, így volt időm gyönyörködni a kivilágított belvárosban. A csodás fényekben, melyek megannyi szenvedélyes éjszakánk hátteréül szolgáltak.
Két éve nem láttalak. Bőven elég idő ahhoz, hogy visszalendítsem magam a régi kerékvágásba és lenyugtassam az általad felkavart állóvizet. Amit persze múlt éjjel szokásodhoz híven egy másodperc töredéke alatt újra zavarossá tettél. Annak a csóknak nem szabadott volna megtörténnie, de egyszerűen nem volt erőm elhárítani. Újra akarok élni veled mindent, hagyni, hogy az ösztöneim vezessenek és rábízni magam a legvadabb álmaimra.
A percek villámgyorsan peregtek, már szinte félúton lehettünk, mégsincs rá magyarázat, hogy miért diktáltam be a címed a sofőrnek. Nyomban irányt változtattunk és ennyi év után ezzel megint ingoványos talajra tévedtem. Talán a pár órával ezelőtt történteknek köszönhető az egész, mert homlokegyenest ellenkezik az elveimmel, de még mindig nem tudlak kiverni a fejemből. A sofőr megállt a ház előtt, a szívem eszeveszett módon kezdett kalapálni, de igyekeztem kordában tartani a feltörő érzéseket. Nem akartam, hogy lásd, mennyire izgulok.
A megnyugvás mégis furcsa módon a mosolyoddal érkezett. Elmerültem minden rezdülésedben, a csókodban, az illatodban. A karjaidban otthonra leltem, mint azelőtt annyiszor, az ölelésed békét és biztonságot jelentett. Akkor tudatosult benem, hogy pont olyan minden, mint első éjjel. Az elveszettnek hitt emlékek még elevenen élnek mindkettőnkben, és eszünk ágában sincs kitörtölni őket. Vannak, akiknek egy életen át megadatik, hogy együtt boldogok legyenek, nekünk csak lopott órák jutnak és ez örökre a kettőnk titka marad.
Képek forrása: Pinterest
