A hajnalig tartó forgatás után nyúzottan szálltam be a taxiba. A fáradtság mégsem bizonyult erősebbnek annál az adrenalin löketnél, amit az elmúlt napok történései hoztak ki belőlem. Próbáltam összegezni, hogy mennyi véletlennek álcázott, előre kitervelt részlet során keveredtem bele ebbe a szituációba, amiből végül győztesen szálltam ki. A telefonom rezgése zökkentett ki a szokásos álomvilágomból. Offoltam, úgyis csak egy újabb haszontalan e-mail, amit ráérek elolvasni, ha kialudtam magam. Jó tíz perce utaztunk már, mikor újra jelzett a készülék. Egy SMS jött tőled: Folyt. köv. nálam?
Lehúztam az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussak, a lágy hajnali szellő kellemesen simogatta az arcomat. A rádióban pont vége lett a dalnak, ezért igyekeztem a szívverésem ritmusára koncentrálni. A halántékom hevesen lüktetett és furcsa kettősség ejtett a hatalmába, ami egyszerre volt mámorító és pánikba ejtő. A lámpa pirosra váltott, így volt időm gyönyörködni a kivilágított belvárosban. Elmerültem a csodás fényekben, melyek megannyi szenvedélyes éjszakánk hátteréül szolgáltak.
Két éve nem láttalak. Bőven elég idő ahhoz, hogy visszalendítsem magam a régi kerékvágásba és lenyugtassam az általad felkavart állóvizet. Amit persze múlt éjjel szokásodhoz híven egy másodperc töredéke alatt újra zavarossá tettél. Mert minden, ami veled kapcsolatos, homlokegyenest ellenkezik az elveimmel. Ezért nem értem, hogy minden óvintézkedésem ellenére hogy fordult elő, hogy megint összefutottunk. Azt pedig főleg restellem, hogy azt a spontán csókot nem volt erőm elhárítani.
A percek villámgyorsan peregtek, szinte már félúton lehettünk, még sincs rá magyarázat, hogy miért diktáltam be a címed a sofőrnek. Irányt változtattunk és ennyi év után ezzel én is ingoványos talajra tévedtem. Talán a pár órával ezelőtt történteknek köszönhető az egész, de egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Újra akarok élni veled mindent, hagyni, hogy az ösztöneim vezessenek és rábízni magam a legvadabb álmaimra. A sofőr megállt a házad előtt, a szívem eszeveszett módon kezdett kalapálni, de igyekeztem kordában tartani a feltörő érzéseket. Nem akartam, hogy lásd, mennyire izgulok.
A megnyugvás furcsa módon a mosolyoddal érkezett. Elmerültem minden rezdülésedben, a karjaidban otthonra leltem, mint azelőtt annyiszor, az ölelésed békét és biztonságot jelentett. Akkor tudatosult benem, hogy minden most is pont olyan, mint első éjjel, amikor magaddal ragadtál és kinyitottál egy másik ajtót a világra. Az elveszettnek hitt emlékek még elevenen élnek mindkettőnkben, és eszünk ágában sincs kitörtölni őket. Vannak, akiknek egy életen át megadatik, hogy együtt boldogok legyenek, nekünk csak lopott órák jutnak és ez örökre a kettőnk titka marad.
Képek forrása: Pinterest
0 megjegyzés