A hajnalig tartó forgatás után nyúzottan szálltam be a taxiba. A fáradtság mégsem bizonyult erősebbnek annál az adrenalin löketnél, amit az elmúlt napok történései hoztak ki belőlem. Próbáltam összegezni, hogy mennyi véletlennek álcázott, előre kitervelt részlet során keveredtem bele ebbe a szituációba, amiből végül győztesen szálltam ki. A telefonom rezgése zökkentett ki a szokásos álomvilágomból. Offoltam, biztosan egy újabb haszontalan e-mail, amit ráérek elolvasni, ha kialudtam magam. Jó tíz perce utaztunk már, mikor újra jelzett a készülék. Egy SMS jött tőled: Folyt. köv. nálam?
Lehúztam az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussak, a hajnali szél kellemesen simogatta az arcomat. A rádióban épp vége lett a dalnak, ezért igyekeztem a szívverésem ritmusára koncentrálni. A halántékom hevesen lüktetett és furcsa kettősség ejtett a hatalmába, ami egyszerre volt mámorító és pánikba ejtő. A lámpa pirosra váltott, így volt időm gyönyörködni a kivilágított belvárosban. Elmerültem a csodás fényekben, melyek megannyi szenvedélyes éjszakánk háttereként szolgáltak.
Két éve nem láttalak. Bőven elég idő ahhoz, hogy visszalendítsem magam a régi kerékvágásba és lenyugtassam az általad felkavart állóvizet. Amit persze múlt éjjel szokásodhoz híven egy másodperc töredéke alatt újra zavarossá tettél. Mert minden, ami veled kapcsolatos, homlokegyenest ellenkezik az elveimmel. Egyáltalán nem értem, hogy fordult elő, hogy ma megint találkoztunk. Azt pedig főleg restellem, hogy azt a spontán csókot nem volt erőm elhárítani.
A percek villámgyorsan peregtek, szinte már félúton lehettünk, még sincs rá magyarázat, hogy miért diktáltam be a címed a sofőrnek. Irányt változtattunk és ennyi év után ezzel én is ingoványos talajra tévedtem. Talán a pár órával ezelőtt történteknek köszönhető az egész, mert azóta nem tudlak kiverni a fejemből, bár már régen nem vagyok az, aki spontán fejest ugrik a dolgok közepébe. A sofőr megállt a házad előtt, a szívem eszeveszett módon kezdett kalapálni, de igyekeztem kordában tartani a feltörő érzéseket. Nem akartam, hogy lásd, mennyire izgulok.
A megnyugvás furcsa módon a mosolyoddal érkezett. A karjaidban otthonra leltem, mint azelőtt annyiszor, az ölelésed békét és biztonságot jelentett. Akkor tudatosult benem, hogy minden olyan, mint azon az éjjel, amikor magaddal ragadtál és kinyitottál egy másik ajtót a világra. Az elveszettnek hitt emlékek még mindig elevenen élnek mindkettőnkben, és eszünk ágában sincs kitörtölni őket. Vannak, akiknek egy életen át megadatik, hogy boldogok legyenek, nekünk csak lopott órák jutottak és ez örökre a kettőnk titka marad.
Képek forrása: Pinterest
0 megjegyzés