A vízparti nyarak legszebb emlékei közé tartoznak a naplementék. Hihetetlen nyugalom keríti ilyenkor hatalmába az embert, miközben csodálja az ég ezernyi színének palettáját és a fodrozódó vizet. Mindez pár illékony pillanat műve, utána sötét borul a partra. Egy csodás naplemente szemtanúi lehettünk a Millenáris Parkban az éves Daalarna bemutatón, mely különösen kedves volt a szívemnek. Vízjegyűként imádok mindent, ami a tengerrel, a vízben élő állatokkal és a partok hangulatával kapcsolatos.
A természetközeli hangulatot a kifutó körül elterülő homoknak
és a háttérben kivetített naplementének köszönhetően szinte a levegőben
érezhettük. Az egész miliő nyugalmat árasztott, a hullámok monoton játéka eggyé
vált a tört fehér különböző árnyalataiban megálmodott ruhákkal, melyek az óceán
kékjének tucatnyi árnyalatával, a lenyugvó nap aranyló fényével és pírjával
egészültek ki. Egy kis La La Land érzetem is volt a lilás-kékes csodák
láttán.
A parti sétányszerű kifutón a tenger kecses sellői vizes hatású, hátrafésült fürtjeikkel és burgundira festett ajkaikkal lépkedtek. A szemkörnyékre ragasztott kristályok, a ruhákat díszítő applikációk és a csodálatos Rienne fejdíszek meg-megcsillantak a fényben. Idén nagy szerepet kaptak a különböző hátkivágások, a letisztult, hátul masnira kötött övek és a leheletvékony chokerek.
Ez a kollekció szakít a klasszikus esküvői ruhák konvencióival, mégis egy kincsesbánya! A merészen felsliccelt libbenő szoknyák, a bodyk kagylókat idéző mellrészei, a fényes szoknyák és a gyöngyökkel szegélyezett felsőrészek csodálatosan passzolnak egy tengerparti esküvőhöz.
A különleges rétegezések a sejtelmesen áttetsző vizet, a hullámok homokba rajzolt lenyomatait, illetve a halászhálók motívumait jelenítik meg. A makramé csipkék lélegzetelállítóan mesélnek a 2019-es trendekről, miszerint a házasulandók egyre jobban preferálják a lazább, természetesebb esküvőket. Az önfeledten táncoló légies muszlinok, selymek és zsorzsettek a legkisebb szellő hatására is rögtön élni kezdenek.
A Daalarna tervezője, Benes Anita ezúttal még nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy nemcsak látványban, hanem kényelem szempontjából is maximális legyen az élmény. A ruhák kevésbé sérülékenyek, nem hagy nyomot rajtuk a természet, így a menyasszonyok felszabadultan viselhetik őket életük legszebb napján.
A bemutató végén a gyönyörű modell, Szikszai Johanna egy meseszép rózsaaranyba hajló pír csodában vonult végig, amely a naplemente utolsó fázisát jelképezte. Varázslatos este volt! :)
Photos: Nagysolymosi Gábor
0 comments:
Megjegyzés küldése