A legendás francia sikk nyomában / In the footsteps of legendary French chic

Nem fogok kertelni, mostanában eléggé elveszettnek érzem magam. Reggeltől estig egy nagyobb projekten dolgozom és közben próbálom koordinálni, hogy a lakásban a kisebb-nagyobb felújítások megtörténjenek, amiknek java részét szintén én végzem. Ezért el vagyok fáradva rendesen, sőt néha úgy érzem, hogy az egész világ öszeesküdött ellenem, de a sok kilátástalannak tűnő pillanat dacára igyekszem olyan napokat beiktatni, amikor ha a fene fenét eszik, akkor is csinosan jelenek meg.


Mostanában teljesen rákattantam a dögös vörös színre és a francia stílusra, így ezt a kettőt vegyítettem a hétvégi sétához. A divat nyelve kétségtelenül a francia, a hanyag eleganciájú hölgyektől pedig az év minden szakában lehet némi inspirációt meríteni. Káprázatos stílusuk visszafogott nőiességükben, valamint hibátlan stílusérzékükben nyilvánul meg, és azt mondják róluk, hogy vörös rúzzsal a szájukon jöttek a világra. Ezt a kijelentést alátámasztja az a tény is, hogy a francia nők előszeretettel viselnek statementeket. A statement lehet egy harsányan feltűnő ruhadarab, extravagáns kiegészítő vagy nem hétköznapi részlet, ami letérít a megszokott útról, ezáltal garantálja, hogy a fókusz azonnal rád kerüljön.


Ezt a gondolatmenetet követve engedtem össze a viszonylag egyszerű rombuszmintás ruhát néhány tüzes vörös és letisztult fekete darabbal. A bőr és a lakk játéka egy kis izgalmat csempész a dologba, a csizma, kesztyű és sapka a szelesebb tavaszi napokon még elkel. Egyébként elég lenne az is, ha csupán egy statementet viselnék, ám a színharmónia miatt egyáltalán nem zavaró ez a kis tobzódás sem.


Az élénk vörös nem véletlenül lett nálam favorit, hiszen a piros ajkak és körmök mindenhez remekül illenek, sötét színekkel pedig tuti befutók. Elég csupán ennyi változtatás és úgy érzem, máris életet leheltem az aznapi megjelenésembe. A figyelmet követelő élénk rúzsok használata egykor feminista megnyilvánulásnak számított, ma azonban egy vastag, erőt sugárzó szemöldök is lehet statement.


De térjünk vissza a párizsi nőkre! Időtlen eleganciájuk titka, hogy hosszú távon gondolkodnak és olyan darabokkal teszik tele a gardróbjukat, amelyeket öt vagy tíz év múlva is ugyanúgy fel tudnak venni anélkül, hogy azok ódivatúnak számítanának


Ilyen például egy barett vagy egy férfias szabású szövetkabát, ami egész télen melegen tart és akár két-három réteg ruha is elfér alatta. A minőségi luxus darabokat bátran vegyítik fast fashion márkák termékeivel, a vintage kincsekért pedig egyenesen megőrülnek


A trendek tehát jönnek-mennek, de a sötétkék és fekete párosa örök marad, mint ahogy az a szabály is, hogy ha ugyanolyan színű cipőt viselsz, mint a harisnyád - a francia nőknél a feketén kívül más szóba sem jöhet -, akkor optikailag hosszabbnak tűnnek a lábaid. Illetve hogy a leghatásosabb kiegészítő egy trükkösen megcsomózott öv, amely kiemeli a derekat, ezért egy lágy esésű ruha viselése esetén szinte kötelező. Ha bővebben olvasnátok még a francia nők stílusáról, kattintsatok ide


Ruha: H&M, csizma: DEICHMANN, táskaSTRADIVARIUS, sapka, öv, kabát, táskadísz: VINTAGE
Photo: Nagysolymosi Gábor

CONVERSATION

0 comments:

Megjegyzés küldése