Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy a Daalarna az egyetlen hazai esküvői ruha márka, amelynek éves bemutatója szinte kötelező program a leendő menyasszonyok számára. Megkérdőjelezhetetlen, hogy látványában mindig magával ragadó a Millennáris Parkban tartott show, ám az utóbbi években a hatalmas zsúfoltság miatt számomra elvesztette a varázsát. Idén a járványhelyzet miatt egyébként is eltolták a bemutatót, így ahelyett, hogy pezsgőt kortyolgatva testközelben nézzük végig a kifutón végighaladó öltözékeket, inkább a legutóbbi FOLK kollekció kampányfotóit hoztam el nektek, amelyekről nem túlzás azt állítani, hogy az eddigi kedvenceim.
A Daalarna a világ megannyi érdekes pontján fotózta eddigi kampányait, ám ezúttal rendhagyó módon visszatért a gyökerekhez. A magyar népviselet ugyanis számos csodát tartogat számunkra, amelyek a mai napig kiapadhatatlan inspirációs forrást jelentenek. A viseletek szépsége újszerű, letisztultabb és részleteiben lenyűgöző formában született újjá, a fotókhoz a Hortobágy, a szentendrei Skanzen és a magyar puszta nyugalmat árasztó szépsége tökéletes hátteret jelentett.

Benes Anita méretre készített egyedi ruhái nemcsak sajátos stílusjegyeit, hanem értékrendjét is tükrözik. A népi kultúrában az esküvői ruha a lányokat egy életen át elkísérte, sőt akár generációkon át öröklődött, ezért hatalmas becsben tartották. A Daalarna filozófiája is hasonló: az anyagválasztástól kezdve a ruhapróbákon át az elkészült remekművekig végig érezni lehet a törődést, a legkisebb részletekre való odafigyelést és mindenben a legjobbra való törekvést. Aki egy ilyen ruhában mondja ki a boldogító igent, nemcsak az esküvője napján, hanem egy életen át királynőnek érezheti magát.
A lányok ünnepi- és menyasszonyi öltözékének fontos elemei voltak a különböző párták, virágkoszorúk és gyöngyös fejdíszek, amelyeket Nagy Adrien, a Rienne Creations tervezője álmodott új formába. A mostanában divatosnak számító látványos fejdíszek és hajpántok egykor a magyar népi kultúra szerves részét képezték. A kollekcióhoz az élénk színekben pompázó, gazdagon díszített darabok letisztultabb változatai készültek el, szűzeies fehérből.
Nőiesség, elegancia és kézműves hagyományok keverednek vég nélkül innovatív, jövőbe mutató technológiákkal. A bohém és romantikus összhatású esküvői ruhákat a buggyos ujjak, kötények, rakott és húzott technikával készült szoknyák, valamint csipkefodor és gyöngy díszítések teszik egyedivé. Így lesz a múlt a jövőbe mutató frissítésekkel vonzó a jelen számára.
0 comments:
Megjegyzés küldése