Táskák az örökkévalóságnak / Bags for eternity

Vannak örökzöld slágerek, amelyeket már a nagyszüleink is dúdoltak és mi is fogjuk őket énekelni a gyerekeinknek. A divatban szintén vannak ikonikus darabok, amik sokszor egy-egy véletlen folytán emelkedtek ki a többiek közül, vagy a hírességek segítségével hatalmas karriert futottak be. Ilyenek a státuszszimbólumot jelentő táskák, amik már magukban is öltöztetnek, teljesen mindegy, mivel hordjuk őket. Mindenhogyan stílusosak, felejthetetlenek és rendkívüliek. Lássuk a nagy klasszikusokat, amik soha nem fognak kimenni a divatból!

Hermés Birkin
Az első darab a '80-as években a francia stílusikonnak, Jane Birkinnek készült, aki hosszas keresgélés után sem talált magának olyan hétvégi táskát, amibe mindene belefér. Ezt egy Párizsból Londonba tartó repülőút közben ecsetelte a Hermés cég vezérigazgatójának, Jean-Louis Dumas-nak. A mogul nem sokkal ezután teljesítette az énekes-színésznő kívánságát és megajándékozta álmai táskájával. A Birkin ma a vagyon szimbóluma, a gyűjtők kedvence, Victoria Beckham például több, mint száz darabot birtokol ebből a modellből. Az eredeti darabok ára csillagászati összegre rúg, több éves várólista van rájuk és már-már műtárgyaknak számítanak.


Hermés Kelly
A Birkintől nem túl sok részletben eltérő Kelly szintén világhírnévre tett szert, miután 1956-ban Grace Kelly kedvencével rejtegette gömbölyödő pocakját a paparazzók elől. A hercegnő megjelenésének elengedhetetlen kelléke volt a letisztult, visszafogott darab, így az eredeti Sac á dépéches elnevezést 1977-ben Kellyre módosították. Ugyanúgy, mint a Birkinnél, a Kelly két pántját is egy kis lakat  tartja össze, melynek kulcsa az egyik fülön keresztülfűzött kis harangocskában van. Grace egyébként két évvel korábban szeretett bele a trapéz alakú táskába, mikor Alfred Hitchcock Fogjunk tolvajt! című filmjében viselte. 

Lady Dior
Diana hercegnő és kistáskája között már az első pillanatban szerelem szövődött. A nőies darab az akkori francia first lady, Bernadette Chirac Diana párizsi látogatására szánt ajándéka volt, onnantól kezdve pedig megannyiszor látták a walesi hercegné kezében. Az eredetileg fekete színű remekmű 1994-ben debütált Chouchou néven, majd Lady Di hatására kapta a Lady Dior nevet. A fonott nádszékek mintázatát idéző táska minden egyes része kézzel készül, a Dior betűit alkotó charmok pedig aranyból vagy ezüstből vannak. A divatház ikonikus darabja azóta már számtalan verzióban megjelent, a legújabbak gyöngyökkel kirakottak.

Chanel 2.55
Gabrielle Chanel 2.55-ös láncos válltáskája a második világháború után született, egyik 1929-es modelljének újragondolásával. 1955-öt írtak ekkor, ezt tükrözi az elnevezés. Gabrielle azért gondolkodott vállra akasztható táskában, hogy a nők kezét felszabadítsa a táskacipelés terhe alól. Tervezéskor az árvaházban töltött évekből merített: a rombusz alakú steppelések a kolostor ólomüveg ablakaira, a burgundi bélés az ott viselt egyenruhára, a lánc pedig a nevelőnők láncokra aggatott kulcsaira utal. A retikülön eredetileg négyzetes zár volt található, amit Karl Lagerfeld jó tíz évvel a tervezőnő halála után lecserélt a CC logóra. A táska további különlegessége, hogy két titkos kis rekesz található benne: az elülső fedél alá Gabrielle a szerelmes leveleit, hátoldalába pedig a dugipénzt rejtette. A Chanel 2.55 sokféle színben volt már látható és a különféle technikáknak köszönhetően számos friss köntöst kapott.


Louis Vuitton Speedy
Az 1930-as évek elején a Vuitton márkát alapító Louis fia, Georges tervezett egy puha falú, mindent elnyelő weekend táskát. Pár év múlva gondolt egyet és elkészített egy kisebb kézitáska változatot is, a Speedyt, ami később a cég egyik legtöbbet eladott modellje lett. Az eredetileg sötétbarna alapon LV monogramokkal díszített kézbevaló a '60-as években lett világhírű, főként Audrey Hepburnnek köszönhetően, aki utazásaira mindig magával vitte kedvencét. A törékeny színésznő annyira megkedvelte ezt a modellt, hogy kérésére a divatház egy még kisebb változatot is készített. Azóta számtalan stílusban újragondolták a nagy klasszikust, és rengeteg hamisítvány is létezik: az utcán hordott Louis Vuittonok csupán 1%-a eredeti.


Gucci Bamboo
1947-ben Firenzében a Gucci tervezői a háborús viszonyok miatt új alapanyagokat kerestek, így jött az ötlet, hogy a táskák bőrrel bevont fém fogantyúit hajlított bambusznáddal helyettesítsék. Ez a változtatás teljes mértékben a praktikumról szólt, de végül a bambusz a Gucci egyik jellegzetes szimbólumává vált. Az arisztokrácia és a sztárvilág rögtön lecsapott a kuriózumra, élükön Liz Taylorral, aki a Bamboo legnagyobb rajongója lett. Ezek a táskák többféle formában és méretben elérhetők, közös jellemzőjük mindössze az, hogy egytől-egyig bambuszból van a fülük.


Képek forrása: Pinterest

CONVERSATION

0 comments:

Megjegyzés küldése