Gyakorlott kis szarkaként az üzletekben először mindig a csillogó darabok felé nyúl a kezem. Egyszerűen imádom, ha valami szikrázik vagy a kristályok által energiát hordoz. Míg felmenőink több száz évvel ezelőtt csak estélyi öltözetként tekintettek a hímzésekkel tarkított és kövekkel kirakott ruhadarabokra, azok ma már a hétköznapi öltözködésben is helyet kaptak. A Kiscelli Múzeum templomterében látható Ragyogj! című kiállítás ezt a témakört járja körbe: megmutatja, hogy melyik korszakban mit jelentett a fényűzés, a luxus és az egykor elérhetetlennek számító csillogás. Egy rendhagyó esti tárlatvezetésen jártam, a múzeum zárása után még különlegesebb miliőben sétálhattunk a kiállított darabok között, melyeknek történetéről maga a kurátor mesélt.
A kiállítás gerincét a Kiscelli Múzeum textilgyűjteménye adja, ebben több kortárs magyar tervező alkotása is szerepel, melyeket Szatmári Judit Anna az égitestek fényének jellege szerint csoportosított. Felfedezhetünk Abodi, Artista, Je Suis Belle, Kata Szegedi vagy Konsanszky ruhákat, valamint Eleni Korani gardróbjának több darabját, melyeket a tárlat idejére kölcsönzött.
Régen a csillogás a gazdagság, a társadalmi reprezentáció fontos eleme volt. Az uralkodók ezüst- vagy aranyszállal átszőtt palástja, drágakövekkel kirakott ékszerei státuszszimbólumként funkcionáltak. Drága kelmék és sok munkaórával elkészített hímzések különböztették meg őket alattvalóiktól. És a nemesfémek közül az arany, amelyet a Nappal, a férfias erővel és mindig valamiféle pozitív hatalommal társítottak - gondolhatunk itt az egyiptomi napistenekre, a szentek glóriájára vagy XIV. Lajos Napkirály kultuszára.
A Hold az ezüstös fényben fürdő ruhák és egyúttal a bálok, táncos rendezvények könnyedebb világába kalauzol. A csillogó díszítés az egykor gyertyafénnyel megvilágított termekben nem igazán tudott érvényesülni, majd a XIX. század második felében Budapesten is elterjedt a villanyvilágítás, így az estélyi ruhákra virágok és szalagok helyett már fényes elemeket is komponáltak a tervezők. A divatot ekkoriban az haute couture szalonok diktálták Párizsból. Charles Frederick Worth salon de lumiére névre hallgató különtermében a ruhapróbához például mesterséges világítást is alkalmaztak, ezzel imitálva a báltermek fényét.
A csillogás akkor nyer értelmet, ha fény is van, ami megvilágítja. A fekete kelméken elszórtan megjelenő díszítések a sötét égbolton elterülő csillagokat szimbolizálják, melyek a hajósokat vezették utuk során és a háromkirályokat Betlehembe.
A két világháború közötti időszakot a jazz zene és a dinamikus mozdulatokkal tarkított táncok (shimmy, charleston, foxtrott) jellemezték, a női test kecses mozgását a ruhákon lógó rojtok és gyöngysorok emelték ki. A flitterek ekkor még zselatinból készültek, ezért a korszakból megmaradt darabok jelenleg sajnos tisztíthatatlanok (hő hatására a zselatin megolvad). A hölgyek felszabadultak a fűző viselés alól, a ruhák tovább rövidültek, ezáltal nemcsak a lábak, hanem a cipők is fókuszba kerültek. A lábbeliket hímzések, strasszdíszítések, feltűnő sarkak és csatok színesítették, illetve a bizsuk is elterjedtek az 1930-as években.
A fémes felületű, színjátszó textíliák a többség számára a '60-as években válnak elérhetővé. A szabályok egyre lazábbak, elmosódnak a határok a hétköznapi- és ünnepi viseletek között. Az öltözködés az emberi kommunikáció egyik alapvető eszköze, ezért ruháinkkal a környezetünk számára üzenetet közvetítünk. Vannak, akinek a csillogás lételem, vagy színpadi emberként a munkájuk része, míg mások egy visszafogott kristály ékszert is túl soknak találnak. A kiállítás ettől függetlenül számos érdekességet hordoz, amit 2020. március 15-éig ti is felfedezhettek!
Photo: Horváth Antónia, Nagysolymosi Gábor
0 comments:
Megjegyzés küldése