Brit életérzés négy keréken / British feeling on four wheels

Hamarosan Londonba utazom, így szerettem volna valami igazán tipikus brit dologgal felvezetni a témát. De valójában a MINI a britek egyik legendásan híres autója, ezért nem igényel túlságosan nagy körítést. Ha szóba kerül ez a márka, nemcsak Mr. Bean zöld kocsijára asszociálhatunk, hanem egy klasszikus divatikonra, amelyről már első ránézésre kiderül, hogy sokkal több van benne, mint egy egyszerű négykerekű járműben. De gondoltátok volna, hogy a világ egyik legkarakteresebb autója valójában gazdasági szükségből született? A jövőre 60 éves MINI tervezésekor ugyanis az volt a cél, hogy egy kis fogyasztású, gazdaságos, mégis sportos autót álmodjanak meg, ami a szélesebb réteg számára is elérhető.



Sir Alec Issigonis, egy görög származású mérnök ginjének kortyolgatása közben skiccelte fel egy szalvétára az első rajzot a kis kocsiról, amelyben 4 személy kényelmesen elfért. Az ablakok alatti zsebekben extrán sok hely volt, a hátsó csomagteret szintén úgy alakították ki, hogy minél több poggyászt el tudjon nyelni.


Az ötlet autóipari történelmet írt és az eredmény egy teljesen új típusú autó lett, amely a MINI rajongók szerint a világ legizgalmasabb kocsija. Jellegzetes kerek fényszóróival, széles ablakaival és hatalmas zsebeivel 1959-ben így született meg a MINI. A maga korában úttörő és előremutató volt és dizájn megoldásainak köszönhetően hatalmas sikernek örvendett. David Bowie például imádta, hogy bárhol le tudott parkolni vele, mivel kis helyen is elfért. A keret nélküli ablakok és a beltérben is visszaköszönő króm részletek engem is rabul ejtettek, de ezek már az újításokból fakadnak.


A MINI mindig is több volt, mint egy szimpla autó. Valójában egy életérzés, amellyel könnyen kifejezheted az egyéniségedet. Dizájn szempontjából egyedülálló és verhetetlen a testreszabhatóságban, így szabadon szárnyalhat a fantáziád: nemcsak a belső kárpitot és az autó színét, hanem többek között a hátsó lámpákat  és az üdvözlőfényt is magad választhatod meg. Azért elég menő, ha fékezéskor felvillan a brit nemzeti zászló, ajtónyitáskor pedig a járdán olvashatod, hogy 'Hello Antonia'!


A stílusérzékeny közönség imádja a MINIt, általában a nyitott gondolkodású, kreatív emberek választják, akiknek fontos, hogy érzelmileg is kötődjenek autójukhoz. A hírességek közül Twiggy, Brigitte Bardot, Clint Eastwood, Paul Smith, George Harrison és David Bowie is a MINI mellett tette le a voksát, Mary Quantről továbbá még azt is pletykálják, hogy a miniszoknya is kedvenc járműve után lett mini. Az inspiráló márka 2018-ban a Bridge Budapesttel közösen választott ki 8 olyan stílusérzékeny és innovatív vállalkozást, amely a Vállalható Vállalkozás program hírét viszi tovább az egész országban.


A klasszikus háromajtós MINI Cabrio és Hybrid változatban is elérhető, míg az ötajtós, nyújtott kivitelű Clubman és a terepjáróra hajazó Coutryman inkább a nagy autók szerelmeseinek kedvez. Egy ilyen exkluzív környezetben a vezetés tényleg élmény, a John Cooper nevével fémjelzett sportos Cooper S-ekben a gokart érzet garantált - nem hiába, hiszen ez a vonal az autóversenyeken is helytállt. Eddig ha sportkocsikról volt szó, nálam a Porschen kívül más szóba sem jöhetett, de a tesztvezetés után be kell vallanom, hogy én is MINI fan lettem. Azóta figyelem ezeket a kocsikat a városban és Londonban is tuti, hogy szemmel tartom őket. Bár ott a baloldali közlekedéssel bajaim lesznek...


Kabát: H&M, farmer, gyűrű: VINTAGE, táska: BLUE VELVET
Photos: Nagysolymosi Gábor

CONVERSATION

0 comments:

Megjegyzés küldése